Augusztus 1. 
Az anyatejes táplálás világnapja, ez a hét pedig augusztus 1-7-ig a szoptatás világhete volt. Kevesen tudják ezt, pedig méltán kapott jeles napot az anyatej, a szoptatás.
A világ legcsodásabb és legtermészetesebb dolga a szoptatás, ami tulajdonképpen az életben maradást hivatott szolgálni, és segíteni.

Csendben, kettecskén ünnepeltük a kisfiammal. Magunkat, a testünket, hogy ez is megadatott, ez a csoda. Hálás vagyok érte, hogy ezt is megélhetem vele, általa, hogy a testemmel tápálom őt. 
Kis Pankámmal volt az első csodás megtapasztalás Emlékszem, amikor a megszületése után a mellkasomra került, megérezte az illatomat és kutatott, keresett, majd megnyugodva szopizott.
Baltikám is ugyanígy volt, ő már szinte célirányosan cicire került és szopizott. Tudtam, hogy az első korty anyatej (vagy más néven előtej)  az aranyórában felér egy védőoltással. Különleges összetételű folyadék; növekedési faktorokat, antioxidánsokat és még számos nélkülözhetetlen anyagot tartalmaz. A látszólag csekély mennyiségű tej szerepe nem lebecsülendő: összetételének hála, mindkét kisbabám részesült az anyai immunrendszer védelmében. Ezen kívül az előtej belülről bevonja a baba bélfalát, védi a kórokozóktól.

Furcsa érzés volt először megélni a szoptatást, de annál csodálatosabb is. Intim együttlétek ezek a kisbabámmal, amikor csak ő van és én. Ez (is) a mi időnk. De amiről sokan nem beszélnek a nagy mézes-mázas szoptatás mellett, hogy ez bizony rendkívül fájdalmas is lehet.
Régen a család tapasztalt nőrokonai, a már gyermekes hozzátartozók segítettek az anyának eligazodni. Mert hiába kész a test táplálni a kis jövevényt, ennek külön technikája és praktikái vannak, hogy örömteli és zökkenőmentes legyen a szoptatás. Annak idején komoly támogató háttér vette körül a gyermekágyas frissen szült nőt, tehermentesítették a feladatok egy része alól, segítettek a tapasztalatok átadásával. Enélkül nagyon egyedül maradhatnak gondjaikkal az anyák, ahogy azt a tapasztalatok mutatják. Amikor mi hazakerültünk a kislányommal annak idején, Pankámnál átéltem én is ezt. Úgy éreztem, totál magamra vagyok utalva, nem volt kitől kérdezni, nem volt nő mellettem…Nehéz volt.

Talán a tapasztalatlanság, a túlzott akarás és még annyi minden más miatt is-megtudtam, hogy mi is az a mellgyulladás... Borzasztó kínokat éltem át, s bár már túl vagyok egy-két testi fájdalmon, tudom, hogy mit bírok el-ez maga volt az őrület. Aztán egy-két tapasztalt szülésznői, védőnői tanács, -és idővel ez is ment.
Kár, hogy ezekről nem esik annyi szó, hogy bizony a szoptatás fájdalmas tud lenni, Kár, hogy nincs konkrét tanácsadás a kórházakban. Bár elindult a Bababarat kórház kezdeményezés, melynél a kiindulópont a “Tíz lépés, mely a sikeres szoptatáshoz vezet”.  Azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket egy szülészetnek teljesítenie kell ahhoz, hogy elnyerje a Bababarát kórház címet. Vagyis, ahogy az köztudott, sok múlik azon, hogy szüléskor és a szülés utáni napokban közvetlenül hatékonyan támogassák a szoptatást.
Bár azt gondolom, eleve sok múlik azon, hogy az újdonsült kismamát támogassák mindenben, nemcsak ebben a témában.

Ha több segítséget kapnak az anyák, ha több szó esik az elkerülhető mellgyulladásról és egyéb kellemetlenségekről, talán kevesebb anya bántaná magát, hogy ő nem csinálja jól, és talán kevesebb anya hagyná idő előtt abba. Érdemes lenne beszélni erről, hogy hogyan mivel lehet ezeket elkerülni, lehet-e egyáltalán. Mert ez nem azt jelenti, hogy a mi hibánk, és abba kell hagyni, mert „nem nekünk való.” Számos jól képzett szoptatási tanácsadó van már, akik sokat tudnak segíteni, akár technikailag, akár egy-két jó szóval.
Baltikámmal ma már jóval tapasztaltabb vagyok, és bátrabb is. Minden szoptatási rituálé örömteli, fájdalommentes, és ezért különösen hálás vagyok. 

A praxisomban sok olyan anyával találkoztam, aki pont mások véleménye miatt veszítette el az önbizalmát, mint Édesanya. Aki egyszerűen fizikailag nem tudott szoptatni,(mert igenis van ilyen)  és ezért megszólták, mert „biztos nem is akar, szoptatni minden szülő nő tud”, vagy volt aki másként nem tudta anyatejjel táplálni a picijét, mint  másfél éven keresztül minden nap többször a mellszívó által. Ez rengeteg idő, fáradtság-ebbe bele lehet nagyon fáradni… És megfordult nálam több olyan anyuka is, akik nem sokkal a szülés után újra kórházba kerültek, súlyos mellgyulladással-újabb sokk akár egy nehéz szülés élmény után.
De volt olyan kliensem is, aki kerek perec kijelentette, hogy ő „bizony nem fog szoptatni, az ő mellét nem fogja szétnyúzni egy gyerek…”. 
Ez mindenkinek a saját maga dolga. Az övé és a kisbabájáé. 

Én személy szerint hálás vagyok, hogy megtehetem. S bár számomra ez intim a kisbabámmal, mégis a legvadabb helyeken, helyzetekben szoptattam már, természetesen letakarva mindkettőnket egy textil pelussal, kendővel vagy sállal. Csak éppen sejteni lehetett mi is történik valójában.
Volt, hogy a jeli arborétum egy padján szoptattam Pankámat, de volt,hogy repülőtéren, repülőgépen, étteremben, strandon, tengerparton, a győri egyetem egy sötét folyósóján, tó parton, autó hátsó ülésén az M1-en, fesztiválon-amikor és ahol éppen kellett.
Visszagondolva ezekre a helyzetekre, egyiket sem úgy éltem meg, hogy áldozat vagyok, vagy éppen ki vagyok szolgáltatva, pedig rengeteg lemondással jár. Ellenkezőleg. Tudtam, hogy mit akarok, hogy szoptatni szeretném a kisbabámat, és most ez az időszak van. Szükség van a kreativitásra, a gyors döntésekre, hogy mikor hogyan oldható meg, ha nem az otthon melegében vagyunk. És szükség van az odafigyelésre, hogy jól és jót egyek, hogy pihenjek ( ez a legparadoxabb egy kisbaba mellett...),hogy sok folyadékot igyak, mert ha nekem jó, neki is jó.
De megérte.
És megéri most is. Amikor a kisfiam a szemembe néz, amikor megnyugodva bekuckózik és szopizik-ezért megéri. És látom ahogy fejlődik, kerekedik,gömbölyödik, jókedvű-ezért megéri.